Ágyúkkal lőttek, de nem verebekre. A Villarreal-Arsenal összecsapás ékesen bizonyította, hogy ezen a szinten és főleg a Bajnokok Ligája ilyen periódusában a legritkább esetben van könnyű mérkőzés. Kellett persze ehhez Marcos Senna jól eltalált lövése, melyben érzésem szerint Almunia azért egy kicsit mintha benne lenne, bár nem jobban a védőknél, akik a közimerten jól lövő középpályást hagyták egyáltalán a lövés lehetőségéhez jutni. Az első félidő különösen nem szólt az Arsenal „diadalmenetéről”, úgy istenigazából még veszélyt sem tudtak teremteni a hazai kapunál. A labdát is többet birtokolták a "sárgák", pedig ez az Arsenal ellenfeleként akár meglepetésnek is tűnhetne, ha nem tudnánk a Villarrealról, hogy ők is amolyan, „nagy labdabirtoklók” és előszeretettel járatják rövid passzokkal a bőrt. Ennek ellenére túl sok helyzetet azért a Villarrealnak sem sikerült kialakítania. Almunia sérülése okán történt cseréjekor sem voltunk boldogok, de Gallas különösen balszerencsés sérülése (tulajdonképpen ráesett, felborította egy játékos a középhátvédet)okozott szomorúságot az „Ágyús” oldalon. Az első nyilatkozatok szerint Gallas lehet, hogy ebben az idényben már pályára sem léphet, de reménykedjünk, hogy a tüzetes kivizsgálás mást mond, mutat majd. A második félidő első tíz perce után lassan átvette az irányítást az Arsenal, a Villarreal mintha egy kicsit elfáradt volna, Adebayor csodagólja után az volt az érzése az embernek, hogy akár a továbbjutást is el lehetett volna dönteni, de a relatíve kevés lehetőségből nem sikerült újabb gólokat szerezni. Az utolsó tíz percben újra nekidurálta magát a hazai alakulat, hogy némi előnyt csikarjon ki, egy Senna lövés és egy-két szöglet erejéig sikerült veszélyeztetniük, de maradt az 1-1-es döntetlen, amely nem számít idegenben rossz eredménynek egy BL-negyeddöntőben, de ugyanakkor nagyon veszélyes eredmény is, hiszen, ha véletlenül talál egy gólt a „Sárga tengeralattjáró” Londonban, akkor már két hazai gól kell a továbbjutáshoz, ami ugyan nem tűnik lehetetlen küldetésnek,(a null-nullat gyorsan hesegessük el mint lehetséges eredményt, amely bár továbbjutást ér, de abban még egy utolsó perces krach is benne van)de dicsérjük majd inkább nyugtával a napot. A csapatban ezúttal nem akadt extra teljesítmény, de akadt viszont egy olyan fazon aki rúgott egy káprázatos gólt. Azt hiszem ezt a gólját, majd nagypapa korában is büszkén mutogathatja, ráadásul egy BL-negyeddöntőn az ellenfél vezetésénél rúgni egy ilyetén gólt – szóval le a kalappal Emmannuel Adebayor előtt. A visszavágóra nem kell sokat várnunk, hiszen jövő héten szerdán láthatjuk érvényesíteni tudják-e kedvenceink a most már méltán elvárt továbbjutást. A másik mérkőzésen, az általunk a csoportmeccseken szinte porig gyalázott Porto majdhogynem lefocizta a Man Unitedet a Traffordon, mely eredmény is mutatja – eljött a nem simán lefutott meccsek ideje, még a Premier League alakulatoknak sem …
G-gól, L-lövés,KL-kapuralövés,Sz-szabálytalanság, JP-jó passz,RP-rossz passz, Sz¹-szerelés Név | G | L | KL | Sz | JP | RP | Sz¹ | Almunia | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 | 1 | 0 | Clichy | 0 | 0 | 0 | 1 | 34 | 16 | 2 | Sagna | 0 | 0 | 0 | 2 | 38 | 1 | 3 | Gallas | 0 | 0 | 0 | 0 | 5 | 1 | 1 | Toure | 0 | 1 | 0 | 0 | 24 | 0 | 0 | Song | 0 | 2 | 0 | 3 | 33 | 3 | 3 | Walcott | 0 | 2 | 1 | 0 | 21 | 0 | 1 | Nasri | 0 | 3 | 1 | 1 | 31 | 11 | 3 | Fabregas | 0 | 1 | 0 | 4 | 42 | 7 | 0 | Denilson | 0 | 0 | 0 | 0 | 62 | 7 | 4 | Adebayor | 1 | 3 | 1 | 4 | 26 | 5 | 0 | Eboue | 0 | 0 | 0 | 0 | 7 | 0 | 0 | Djourou | 0 | 0 | 0 | 0 | 11 | 1 | 1 | statforrás:eurosport.yahoo
|